Történeti kert - Az Erdődy-grófok vépi kastélyparkja

A magyar kertészet történetében a Vépi kastélypark kiemelkedő szerepet töltött be, a fenyőkorszak úttörőjeként Kámot (Jeli arborétum) és Szelestét megelőzve 78 fenyő és 227 lombos fajjal Vép volt a megye leggazdagabb gyűjteményes kertje. Nagysága, változatos és nagy mennyiségű növényvilága jelentős hatást gyakorolt a Vas megyei kastélyparkokra.
A park ma már csak az eredetinek töredéke, hajdan 41ha kiterjedésű volt. A birtok az évtizedek során többször cserélt gazdát. A tulajdonosok igyekeztek mindig a kor divatjához és a maguk ízléséhez igazítani a kastélyt és a parkot, az utóbbi esetében különösen a növényállomány összetételére fektettek nagy hangsúlyt.
A 19. század közepén a vidéki kastélyokat angolos gót stílusban építették át, a Vépit 1840-50 között. A park alapítója és egykori tulajdonosa gróf Erdődy Sándor volt, akinek családjában szinte öröklődött a vonzalom a kertészet iránt. Művészeti irányultsága mellett jelentős botanikai tudásra tett szert külföldön, melyet itthon kamatoztatott. Tevékenységének köszönhetően a régi kastéllyal eltűnt a megszokott kert is, és helyét egzotikus növények csoportjaival ékes park váltotta fel. A kastélyban lévő „Orancherie”-t lebontatta, és helyette egy nagyobb, melegfűtéses pálmaházat építtetett. A kastélyt és az angolparkot az alacsony kerítéssel körülvett „háztáji” kert (pleasure ground) kapcsolta össze, amelyben szabadon élhette ki a kertépítő szenvedélyét a házigazda.
Gróf Erdődy Sándor és parkja a fenyőkorszak első legtekintélyesebb képviselője volt a magyar kertépítészetben. Ennek az időszaknak a csodálatos példányai a mamutfenyők (Sequoioideae), a Douglas-fenyők és több ciprus termetű fenyő, valamint az árlevelű mocsárciprus (Taxidium ascendens). Néhány faj ma is látható, így a kastélyépület délnyugati sarkához közel álló 1860 körül ültetett mamutfenyő, mely ma valószínű e növényfaj hazai legidősebb példánya.
Több jelentős fajjal találkozhatunk még: közönséges jegenyefenyő (Abies alba), kisázsiai jegenyefenyő (Abies cilicica), simafenyő (pinus strobus), közönséges tiszafa (Taxus bacatta), hamisciprus félék (Chamaecyparis sp.), nyugati tuja (Thuja occidentalis), óriás tuja (Thuja plicata), japán szugifenyő (Cryptomerya japonica), kanadai fenyő (Tsuga canadensis).
Ha a parkon végigsétálunk, kiderül, hogy a parképítő kedvenc növényei a tölgyek voltak, közülük a gróf 28 fajtát ültetett. A legértékesebb az a 30 m magas, 550 cm törzskörméretű magyar tölgy (Quercus farnetto) volt, ami talán az országban is a legnagyobbnak számított. Sajnos mára kipusztult. A másik tölgyritkaság a gesztenyelevelű tölgy (Quercus castaneaefolia), amelyből nagyobb, kifejlett példány máshol nem található. A tölgyek mellett sok szeldelt és különleges levelű fafajta – mint például a szeldelt levelű vadgesztenye (Aesculus hippocastanum L.) - van, úgy tűnik, az alapító kedvelte ezeket a kerti formákat.
A telepítéseket mindig csoportban végezték, így alakultak ki a hárs-, platán-, tölgy- és fenyőcsoportok. A park lombos fái közt előfordul a mezei juhar (Acer campestre), gyertyán (Carpinus), mézgás éger (Alnus glutinosa), nyír (Batula pendula), szil (Ulmus minor), kocsányos tölgy (Quercus robur) is.
Az évelőket tekintve elmondható, hogy gróf Erdődy IV. Sándor és felesége nagy szeretettel, hozzáértéssel gyűjtötték össze és ültették a parkba olyan különböző fajokat, amelyek erdeinkben és rétjeinken egyaránt előfordulnak. Így került ide a Karácsfa-Taródfai erdőből és a Pinka menti rétekről a kora tavasz hírnökei: a kikeleti hóvirág
(Galanthus nivalis), a tavaszi tőzike (Leucojum vernum), a kockásliliom (Fritillaria meleagris) és a csillagvirág Scilla). A ranguti erdőből a gyögyvirág (Convallaria majalis), a monyorókeréki Öregerdőből a sásliliom Hemerocallis flava) és a Szajkiból a fehér aszfodélosz (Ashpodelus albus). Sajnos ez utóbbival már nem találkozhatunk, de a hóolvadást követően a téltemető (Eranthis hyemalis) csodaszép sárga szőnyegként boríjat be a területeket. Egyes helyeken a nárciszok (Narcissus angustifolius) között illatos hunyor (Helleborus odorus) is díszlik.
A vépi kastélypark történetében a második világháború eseményeit követően lezárult egy színpompás korszak. Sajnos túl hosszú időn keresztül állt gazdátlanul és őrizetlenül, így sok fát kivágtak, elindult a pusztulás.
A kastély utolsó tulajdonosának, Gróf Erdődy Ferencnek a kérésére a park megmaradt részét (15,5ha) 1990-ben az Országos Természetvédelmi Tanács 1123/1960. sz. határozata védetté nyilvánította. A növényzetet a park későbbi fenntartói igyekeztek pótolni, lehetőségeikhez mérten gondozni.
Gróf Erdődy Ferenc 1975-ben kiadott visszaemlékezésében sok adatot és érdekességet megtudhatunk a kastélyparkról, de a sorai között ott találjuk a mérhetetlen rajongást, az eltéphetetlen érzelmi szálat is, amely az otthonához, a parkhoz és az őseihez kötötte. Szavai örökérvényűek, a mának is üzennek:
“De ne felejtsük el, egy ilyen kert színhelye egy sokrétű, nagyigényű, komplikált életnek, kiteljesülését és felvirágzását sok tényező összhangjának köszöni. Fontos, a megfelelő anyagi alapokon kívül a szakértelem, a ráfordított idő és gond, áldozatos munka, de leginkább a természet iránti szeretet, mely kell, hogy mindenkit áthasson, aki valahogy is kapcsolatban van vele.”
(Gróf Erdődy Ferenc, 1972)

Fazekasné Marton Mónika

Felhasznált irodalom:
Erdődy Ferenc (1975): Adalékok a Vépi kastély és park történetéhez. Szerk.: Bándi G: Savaria; a Vas megyei múzeumok értesítője 5-6., 79-111.old.
http://taj.uni-corvinus.hu/kertarchivum/regi-kerttortenetiarchivum/vepk.htm (2013.12.10. 20.)
http://www.historicgarden.net/print.php?varos=1231&nyelv=hu (2013.12.10.)
A képek forrása:
http://taj.uni-corvinus.hu/kertarchivum/regi-kerttortenetiarchivum/kepek.htm
www.vep.hu